Az asszony és a szerelem (PD39) - Jelenlegi ára: 400 Ft
Ebben a kis gyűjteményben a francia novella néhány régi mesterének egy-egy kis elbeszélését adjuk mutatóba. És mert mesteren mindig eredeti alkotót értünk egyúttal, az itt közzétett novellák túlnyomó nagy részét a 13. század szerzőinek műveiből válogattuk ki. Hogy miért helyeztünk kisebb súlyt a francia irodalomnak azokra a későbbi korszakaira, melyeket még szintén méltán illet meg a ? régi? jelző, annak oka az, hogy az elbeszélés terén szerintünk éppen a 13. század alkotta a legeredetibbet, annyira, hogy szelleme, mint valami finom illat, a mai francia novellából is kiérezhető. Azt mernők mondani, hogy a későbbi korszakok novellisztikus termékei abban a mértékben kisebb vagy nagyobb értékűek, amilyenben ez a régi szellem megnyilatkozik bennük. Az értékmegállapításnak ez a módja mentsen bennünket azért a látszólagos mulasztásunkért, hogy a 14. század francia elbeszélő irodalmából még kóstolót sem adtunk. Nem adtunk, mert ez a korszak nem tett egyebet, minthogy a régi bort felhígította és így elvette eredeti ízét és zamatát. A következő század, a 15., egyáltalában az egész reneszánsz, újra a régi forráshoz tér vissza. Mert mindabba, ami újat alkot, beleszűri mindazt, ami a régi italt olyan nagy tömegek számára tette ízessé és élvezetessé. Mi volt ez az íz? Az élet íze. A hétköznapok sava és borsa. Az apró események édessége és keserűsége. Az életnek abban a formában való feltálalása, mely mindenn fogyatkozása mellett is kívánatossá teszi. Végre a teljesség kedvéért, de értékelési módszerünk megtartásával, egy-egy kis mutatót adtunk a 17. és 19. század novellairodalmából is. Mindkettőből kiérezzük az ősforrás ízeit.
A könyv a képeken látható állapotban van.
Nagyobb mennyiségű könyvvásárlás esetén(2000 ft felett vagy ha 5 db könyvnél többet vásárol) Budapesti átvétel megoldható. 5000 ft feletti könyvvásárlás esetén a postaköltség felét, 10000 ft felett az egész postát én állom.
A tranzakció lebonyolítása átutalással oldható meg, vagy piroscsekkes megoldással.
Utánvéttel nem postázom. Miután megkaptam a pénzt(utalással, vagy postai csekken) a könyvet a lehető leghamarabb postázom. Mivel a könyvekkel nem üzletszerűen foglalkozom, ez 2-3 napot húzódhat(azért próbálom rögtön feladni a postát), de ha jelzi, hogy nagyon sürgős, akkor még aznap postázom.
Ha valami nem világos, akkor kérem kérdezzen nyugodtan, így elkerülhetjük a félreértéseket.
Kérem nézze meg a többi termékemet is, így jobban jön ki a postaköltség. A termékeim itt találhatóak:
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=szgone
Kérem figyelmesen olvassa el a termék leírását, ha az ott megadott lehetőségek, elképzelések nem felelnek meg, akkor kérem ne licitáljon.
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2012-02-10 23:43
. Az asszony és a szerelem (PD39) - Jelenlegi ára: 400 Ft
Fontos
-
925 Tiffany & Co. Ezüst fülbevaló áron alul! fémjel: 925 Lepje meg szeretteit! Nézzen szét a többi termékeim között is! A termék kü...
-
most megválok nagyanyám hün szeretet festményétöl sajnos anyagi okok miat nagyon csodálatos kép a kép magáért beszél nézék meg ha érdekli va...
-
Szép állapotú, De a szára kicsit le van taposva. Fényképeztem. Sztreccses, még nyúlik. Dereka még szűkíthető, mert gombos. Méretnek 140 van ...
-
Eladó a képen látható bonbontartó+virágváza+gyertyatartó az ár a három darabra értendő. Jelenlegi ára: 2 000 Ft Az aukció vége: 2012-03-01...
-
Renault Clio I gyújtó trafó -1. 4 benzines autóból. Hibátlanul működik. Jelenlegi ára: 3 000 Ft Az aukció vége: 2012-02-28 21:27 . Renaul...
-
Eladó egy nagyon szép állapotban lévő design kanapé. Belsejében gépágy, így két személy aludni is tud rajta. A kanapé felső részéből két d...
-
Eladó a képen látható 2db WD scorpio blue 2, 5" sata notebook HDD 250 és 320GB-osak, biztosan hibásak! Így kaptam őket külön nem tesz...
-
Eladó a képeken látható Ford autórádió. Tulajdonságok: 4x15W, Kód, zöld kijelző világítás, 4 memória hely. A készülék átnézve kitaka...
-
A RUHÁIM MIND EREDETIEK. HASZNÁLT DE ÚJ SZERŰ ÁLLAPOTBAN VANNAK. vv Nézd meg többi márkás termékemet is! A ruhadarab méretei: Derék: 40 ...
-
Eladó egy nagyon meleg, fiú anorák. 110-116-os méretnek megfelelő. A lábközénél varrással erősítettem, erről töltöttem fel képet. A térde ...